Hívj minket 9-17 óra között!

SZÉP-kártya-változások 2023: Mit kell tudnod cégvezetőként?

Idén augusztustól 3 dologban is változik a Széchenyi Pihenő Kártya. Ha érdekel, miben, és hogy hogyan érint ez téged cégvezetőként, olvasd el ezt a cikket!

Tartalomjegyzék

Idén augusztustól 3 dologban is változik a Széchenyi Pihenő Kártya. Olvasd el ezt a cikket, ha szeretnél eligazodni, pontosan hány zseb is marad a SZÉP-kártyán, milyen keretösszeg lesz érvényes augusztustól, valamint mire és meddig használható fel a kedvezményes béren kívüli juttatás.

Röviden a SZÉP-kártyáról (mi ez, kinek és mire jó?)

A SZÉP-kártya (más néven Széchenyi Pihenő Kártya) lehetővé teszi, hogy a munkáltató lényegesen kedvezőbben adjon egy olyan juttatást, amit a munkavállaló rekreációra – és mostmár élelmiszerre –, illetve pihenésre is fel tud használni, erősítve a magyar gazdaságot.

Ugyanis a SZÉP kártyát csak Magyarországon lehet felhasználni.

Egy béren kívüli juttatásról van tehát szó, amely lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy adott havi összeget költhessenek szálláshelyekre, vendéglátásra, szabadidős tevékenységekre és egészségügyi szolgáltatásokra – anélkül, hogy a havi fizetésük csökkenne. (Hiszen a SZÉP-kártyára utalt összegből fedezhetik ezek egy részét.)

Így a munkatársak lényegében több pénzből élnek havonta.

Korábban 3 alszámlára (zsebbe) kellett utalni a juttatást, de januártól ez 1 zsebre módosult. Tehát a jövőben a szállás alszámla működik a SZÉP-kártya egyedüli számlájaként.

Mire lehet felhasználni a SZÉP-kártyát?

A Széchenyi Pihenő Kártya az alábbiakra használható fel:

  • Szálláshely-szolgáltatás
  • Belföldi utazásszervezés (belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése)
  • A szálláshelyen igénybe vehető, és a szálláshelyen, a szálláshely-szolgáltatással együttesen fizethető bármely szolgáltatásra
  • Fizikai közérzetet javító szolgáltatások közül gyógyfürdőkre
  • Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből strandszolgáltatásra
  • Etkezés (éttermi vagy mozgó vendéglátás formájában
  • Egyéb vendéglátás, közétkeztetés
  • Fizikai közérzetet javító szolgáltatások közül gyógyfürdők
  • Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből strandszolgáltatás
  • Belföldi szálláshely-szolgáltatás
  • Egyéb humán-egészségügyi ellátásból a fizikoterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhes gondozás, és az egyéb máshová nem sorolt humán egészségügyi ellátás
  • Előadó-művészet
  • Múzeumi tevékenység
  • Növény-, állatkert és természetvédelmi terület látogatása
  • Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
  • Máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajó kikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése
  • Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
  • Testedzési szolgáltatás
  • Egyéb sporttevékenységből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége, sporthorgászat és a sportesemények rendezése, szervezése, promóciója tevékenységből a szabadidős sportrendezvények nevezési, regisztrációs díja
  • Belvízi személyszállítás
  • Egyéb foglalásból az idegenvezetés
  • Sportlétesítmény működtetéséből a sportpályák bérlése, uszodabelépő és bérlet értékesítése
  • Sportegyesületi tevékenység
  • Sport, szabadidős képzés
  • Szabadidős, sporteszköz kölcsönzése
  • Keskenynyomközű vasúton történő személyszállítás
  • Belföldi szálláshely-szolgáltatás
  • hidegélelmiszer vásárlás (2023.08.01-től 2023.12.31-ig)

Van azonban néhány fontos dolog, amire mindenképp érdemes figyelni.

A SZÉP-kártya nem adómentes juttatás

Sokan úgy tudják, hogy a SZÉP-kártya adómentes juttatás, de ez téves információ.

Az alábbiakban részletezzük, hogyan adózik a SZÉP-kártya:

  • Társasági adó esetén: éves szinten 650 000 Ft-ig 28%-kal, 650 000 Ft feletti rész pedig már 33,04%-al adózik.
  • KIVA esetén: éves szinten 650 000 Ft-ig 25%-kal, 650 000 Ft feletti rész pedig már 27,7%-al adózik.

Tehát a KIVA-s cég már megtakarít 3, illetve közel 5% adót.

Ettől függetlenül TAO-s cégnek is megéri a SZÉP-kártya, ugyanis a bér sokkal kedvezőtlenebbül (drágábban) adózik.

És most, hogy összefoglaltuk a SZÉP-kártya legfontosabb tudnivalóit, lássuk, hogy 2023 augusztus 1-től milyen változások lépnek életbe a SZÉP-kártyával kapcsolatban.

SZÉP-kártya változások 2023. augusztus 1-től

A 2023 nyári SZÉP-kártya változásokről az alábbiakat érdemes tudnod:

  • A SZÉP-kártya keretösszege 200 000 forinttal, 650 000 forintra nő.
  • A SZÉP-kártyát augusztus 1-től hideg élelmiszer vásárlására is lehet használni.
  • A SZÉP-kártyát hidegélelmiszer-vásárlásra 2023. december 31-ig lehet használni. (Minden másra azonban továbbra is fel lehet használni bármikor, csak figyelni kell, hogy az utalástól számított 365 napon belül elköltsük, különben lejön 15% pótdíj.)

De mit is jelentenek pontosan ezek a változások?

1. A SZÉP-kártya keretösszegének növelése

2023. augusztus 1-től a SZÉP-kártya keretösszege 200 000 forinttal emelkedik, így eléri a 650 000 forintot. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók 2023-ban összesen 650 000 forintot gyűjthetnek a SZÉP-kártyájukra.

A keretösszeg növelése jelentős előnyt nyújt a munkavállalók számára, mivel több juttatást tudnak felhalmozni.

De mit jelent ez a munkáltató szemszögéből?

2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak minősül, a 450 000 forintos éves rekreációs keretösszegen felül, attól függetlenül utalt, legfeljebb 200 000 forint egyszeri juttatás is.

Tehát ebben az időszakban a munkáltatók egyszeri alkalommal, legfeljebb 200 000 forint támogatást adhatnak, béren kívüli juttatásként, a munkavállalók SZÉP-kártyájára, az évi 450 000 forint rekreációs kereten felül.

Sőt, ha a munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója van, a 200 ezer forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.

De mi történik, ha a munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn a teljes adóévben?

A 200 000 forint összegű juttatást nem kell a munkában töltött napokkal arányosítani, az teljes összegben jár. Ha a munkavállaló egy új munkaviszonyt létesít, akkor az új munkáltató is utalhat a SZÉP-kártyájára 000 ezer forint összegben pluszjuttatást.

A munkáltató a 200 000 forint támogatást több részletben is utalhatja a munkavállaló SZÉP-kártyájára.

És hogy ez miért is jó?

A jelen gazdasági helyzetben minden forint számít. Így 200 ezer forint még éves szinten is komoly különbséget jelenthet.

Márpedig, ha a munkavállaló segítséget kap a cégvezetőtől (még ha az nem is konkrétan tőle érkezik), az esetek többségében meghálálja azt.

Különösen, ha a cég a lehetőségeihez mérten extra juttatásokat is biztosít, az állam által nyújtott támogatáson felül.

Példák a SZÉP-kártya magasabb keretösszegének kihasználására

Ahogy fentebb leírtuk, a 200 000 forint egy maximum összeg, ami egyszeri juttatásként adható.

Ennek egyértelműsítésére hoztunk 3 példát:

  1. A kolléga december 1-jén kezd a cégnél: neki adható egyszeri max. 200 000 forint, mivel nem kell arányosítani az összeget az évközi kezdés miatt.
  2. A munkavállaló január 1. óta alkalmazásban áll, és 500 000 forint SZÉP-kártya juttatást kapott. Neki is jár a 200 000 forintos maximum vagy akár ennél kevesebb juttatás is, de csak egyszeri kedvezményes adózással.
  3. A munkatárs január 1. óta dolgozik a cégnél. Július 31-áig megkapott 500 000 forint SZÉP-kártya juttatást. Augusztusban kaphat egyszeri, maximum 200 000 forint juttatást. (Ha kétszer 100 000 forintot kap, akkor csak az egyiket tudja kedvezményesen adózni.)

Ha a 3. példában szereplő munkatárs egyszer 150 000 forintot kap, majd utána 50 000 forintot, akkor is csak a 150 000 forintot tudja kedvezményesen leadózni.

2. A SZÉP-kártya felhasználásának kibővítése hideg élelmiszerekre

Augusztus 1-jétől a SZÉP-kártyát hideg élelmiszerek vásárlására is fel lehet használni.

Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók a SZÉP-kártyájukon található keretösszegből vásárolhatnak zöldségeket, gyümölcsöket, húst, halat, tejtermékeket, pékárut és italokat.

És hogy mit jelent ez neked cégvezetőként?

  1. Újabb juttatási lehetőséget adhatsz a munkatársaidnak. Ráadásul a munkavállalók több helyen is használhatják a SZÉP-kártya juttatást. Ez megkönnyíti számukra a SZÉP-kártya használatát és növeli annak valószínűségét, hogy valóban felhasználják a kapott juttatásukat. Ezzel is növelve a munkavállalók elégedettségét és hűségét.
  2. A hideg élelmiszerekre való felhasználás lehetősége némiképp béremelésként hat – hiszen a mindennapi bevásárlásokhoz is felhasználható összegről beszélünk.

(Kép forrása: www.portfolio.hu)

3. A SZÉP-kártya lejárati határideje

A SZÉP-kártya lejárati határideje 2023. december 31. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalóknak 2023. december 31-ig kell felhasználniuk a SZÉP-kártyájukon lévő keretösszeget. Máskülönben a magánszemély kártyájáról 15% pótdíjat von le az állam.

Itt azonban érdemes egy kicsit pontosítanunk…

A SZÉP-kártyának ugyanis nincs tényleges „lejárati határideje” – mégha sok helyen így hivatkoznak is rá, ezért használjuk mi is ezt a megfogalmazást.

De akkor mire is gondolnak, amikor lejárati határidőt emlegetnek?

A 2022. október 15. napja után a feltöltést követő, legalább 365 napos időszak alatt, a fel nem használt egyenleg terhére szintén a fenti szabály szerinti 15 százalékos egyszeri díjat számít fel a szolgáltató március 20. és szeptember 20. napokon.

Így a jelenlegi értelmezés szerint például egy 2022. október 16-i feltöltés után, a 365 napot követően, legközelebb 2024. március 20-án érvényesítené a 15 százalékos díjlevonást a szolgáltató az addig el nem költött összegre.

A szolgáltatók 90 nappal korábban értesíteni fogják a kártyabirtokosokat arról, mekkora az a fel nem használt egyenleg, amelyre 90 nap múlva felszámíthatják a 15 százalékos díjat.

A kormányrendelet szerint a 15 százalékos díjfelszámítás szabálya a veszélyhelyzet végéig lesz érvényben. (Tehát a veszélyhelyzet után már ez nem él!)

És mit jelent mindez a munkáltató oldaláról?

Leginkább azt, hogy némiképp könnyebbé válik a SZÉP-kártyával kapcsolatos költségek év végi elszámolása. Ami pedig könnyebbé a könyvelést.

Emellett ez a módosítás növelheti annak valószínűségét, hogy a munkavállalók valóban felhasználják a SZÉP-kártyájukat, ami a munkavállalói elégedettség és hűség növekedésével is járhat.

A jövőben a SZÉP-kártya alszámláira vonatkozó előírások és az adókötelezettség is csak a rekreációs keretösszeghez igazodik.

A 2023-as SZÉP-kártya változások munkáltatói szemmel

A 2023 nyári SZÉP-kártya változásai számos előnnyel járnak a munkáltatók számára is.

A megnövekedett keretösszegnek köszönhetően a munkaadók több juttatást adhatnak a munkavállalóiknak, a hideg élelmiszerekre történő felhasználás lehetősége pedig újabb lehetőségeket nyit meg a SZÉP-kártya felhasználásával kapcsolatban.

A 2023. december 31-i lejárati határidő pedig biztosítja, hogy a cégvezetők időben elszámolhassák a SZÉP-kártyával kapcsolatos költségeiket.

De lássuk, mik a leggyakoribb kérdések a változásokkal kapcsolatban?

1. A SZÉP-kártya megemelt keretösszegére is vonatkoznak a korábbi kedvezmények?

Igen, a megemelt összegre továbbra is vonatkoznak a kedvezményes adózási és járulékszabályok.

Ez azt jelenti, hogy a munkáltatóknak továbbra is előnyös lehet alkalmazniuk a SZÉP-kártya megemelt összegét a dolgozóik esetében. A munkáltatók így továbbra is kedvezményesen nyújthatnak juttatást dolgozóiknak, ami kedvező a mindkét fél számára.

2. Hány részletben utalható az extra 200 000 forint?

A munkáltató akár több részletben is utalhatja a legfeljebb 200 ezer forint támogatást a munkatárs SZÉP-kártyájára.

3. Csak egy munkáltatótól kaphatja meg a 200 000 forint támogatást a munkavállaló?

Nem. Ha egy munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója van, akkor a 200 000 forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki több munkahelyen dolgozik egyszerre vagy az év folyamán vált munkáltatót, akkor mindegyik munkáltatója hozzájárulhat a SZÉP-kártya támogatásához, és a munkavállaló a 200 000 forintot minden munkáltatótól megkaphatja.

4. Mekkora összeg utalható a SZÉP-kártyára ezután?

A jövőben a SZÉP-kártya alszámláira vonatkozó előírások és az adókötelezettség is csak a rekreációs keretösszeghez igazodik.

Ennek értelmében évente legfeljebb 450 000 forintnyi összeget lehet béren kívüli juttatásként (28%-os adóteherrel) utalni a számlákra.

Az adózási szempontból kedvezőtlen rész az értékhatár felett egyes meghatározott juttatásként adózik (33,04%-os adóteherrel). Tehát a SZÉP-kártyára utalható keretösszeg nem változik, csak nem kell többé figyelni az egyes alszámlák kereteit külön-külön.

5. Mi történik, ha időközben kilép a munkatárs?

Ha időközben be, vagy kilép a dolgozó, akkor a SZÉP-kártya 650 000 Ft-s kedvezményes keretösszegét is arányosítani kell!

Mit jelent ez pontosan?

Az arányosítás azt jelenti, hogyha kilép valaki év közben, akkor a keretösszeg is arányosodik. Ezért a SZÉP-kártya egy része adózás szempontjából átmehet 25%-ról 27,7%-ra, vagy 28%-ról 33,04%-ra. Az arányt a dolgozó munkaviszonya hosszától kell kiszámítani.

6. Ügyvezető is kaphat SZÉP-kártya juttatást

Törvény szerint SZÉP-kártyát csak munkavállaló kaphat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügyvezető ne kaphatna.

Ha ugyanis az ugyvezető munkaviszonyban van az adott cégben, akkor ő is megkaphatja a juttatást.

SZÉP-kártya igénylés menete

A SZÉP-kártya igénylése egyszerű. A munkáltatónak szerződést kell kötnie egy kártyakibocsátó bankkal, például az OTP-vel, az MKB-val vagy a K&H-val.

Ezután a dolgozók kitöltenek egy igénylőlapot, és a munkáltató elküldi a kártyakibocsátó banknak. A kártya a beérkezést követően kb. 3 hét alatt készül el.

Az első kártya díjmentes, a költségeket a kibocsátó bank állja. A SZÉP-kártya a kibocsátástól számítva öt évig érvényes. Amennyiben a kártya lejárt, meg kell újítani, ez ingyenesen megtehető.

Ha bevezetésre kerül a SZÉP-kártya, akkor annak a bérszámfejtését mindig a kifizetés hónapjában kell számfejtenünk. A SZÉP-kártya összegek elutalásának lehetőségeit érdemes egyeztetni a bankkal.

Cafeteria-szabályzat SZÉP-kártya bevezetéséhez

Ha szeretnéd bevezetni a SZÉP-kártyát, a cégedben Cafeteria-szabályzatot is ki kell alakítanod – de ez egyrészt nem bonyolult, másrészt alább találsz némi segítséget hozzá.

Egy Cafeteria-szabályzatot úgy kell elképzelni, hogy a munkáltató egy keretösszeget biztosít a munkavállalójának. Majd ehhez a kerethez megad egy „kínálati listát”, hogy a dolgozó miből választhat. Természetesen szabadon megadhattok akár egy maximum értékhatárt, hogy például egy cafeteria elemet (pl. SZÉP-kártya, vagy Óvodai térítés) maximum mekkora összegben adtok.

A Cafeteria-szabályzat alkotására szigorú szabályok nincsenek, szabadon, akár a ti működéseteknek megfelelően is kialakíthatjátok. Viszont a szabályzatba az alábbi pontokat mindenképpen fontos rögzíteni:

  • Keretösszeg, csoportok: A kiadott juttatásokat dolgozói csoportonként, vagy akár más szempont szerint is elkészíthetitek. A lényeg, hogy ne legyen diszkrimináció, azaz pl. két 8 órás szoftverfejlesztő ugyanarra a  keretösszegre legyen jogosult. A szabályzatban pontosan meg kell határozni a dolgozói, vagy egyéb csoportokat és az ahhoz rendelt keretösszeget.
  • Jogosultságok: Itt fontos átgondolni a lehetséges távolléteket, belépést, kilépést, azaz hogy mi a keretösszegre való jogosultság feltétele. (például aki Csecsemő, vagy gyermekgondozási díjat kap, az jogosult-e a juttatásokra, vagy nem. Ha valaki év közben kilép, akkor változik-e a juttatása. Aki kiemelkedően teljesít, jogosulttá válik-e plusz juttatásra.)
  • Juttatási elemek jellemzői: A szabályzatban rögzíteni kell, hogy milyen fajta juttatási elemeket kapnak a munkavállalók. A juttatási elemek igénybevételének feltételeire is érdemes kitérni. (például nem tudtok befizetni munkáltatói hozzájárulást egészségpénztárba, ha a dolgozó nem lép be oda) Érdemes rögzíteni az egyes elemekhez azt is, hogy mikortól vehetőek igénybe, illetve mikor kerülnek kiadásra. (Így akkor a dolgozó számára is tiszta lesz, hogy mikor számíthat a juttatásra)

Szabályzat kezelése: Érdemes rögzíteni a szabályzatban, hogy ki lépteti érvénybe, ki és milyen feltételekkel vonhatja vissza azt. A szabályzatot természetesen bármikor lehet módosítani, át lehet írni.

Ebben egy tapasztalt bérszámfejtő/adószakértő egyébként tud segíteni!

Mire kell figyelnie a munkavállalónak a SZÉP-kártya pótdíjával kapcsolatban?

A 365 nap alatt fel nem használt összeg után a kártyáról levonsára kerül egy 15%-os pótdíj. Hogy megértsük ennek működését, hoztunk két példát.

Pótdíj a 2022. október 15. után utalt kártypénzekre

2023. március 20-án, majd pedig 2023. szeptember 20-án is pótdíjat kell fizetni minden SZÉP-kártya tulajdonosnak, az olyan kártyán lévő pénzmennyiség után, melyet az utalástól számított 365 napon belül nem költött el a kártyabirtokos.

A pótdíj mértéke 15%, ami megegyezik a SZJA mértékével. Fontos azonban, hogy ez nem adó, hanem pótdíj, amellyel a kártyabirtokos kártyáját terhelik.

A március 20. előtti terhelést megelőző 90 nappal, azaz 2022. december 20-án, minden kártyabirtokost értesítenek arról, hogy mekkora olyan összegük van, amit már legalább 365 napja nem költöttek el, és várhatóan mekkora pótdíjra számíthatnak. A végleges pótdíj ettől eltérhet.

A fentiek alapján a 2022. október 15. után utalt kártyapénzek után leghamarabb csak 2024. március 20-án számítanak fel 15% pótdíjat, ha addig nem költik el azokat!

Összefoglalva: hogyan segíthetik a céged a 2023-as SZÉP-kártya változások?

A 2023 nyári SZÉP-kártya változásai a mindkét fél számára is számos előnnyel járnak. Cégvezetőként fontos, hogy tájékozódj a változásokról, és felhasználd a SZÉP-kártyát mint extra motivációs eszközt a munkatársaid számára.

Íme néhány konkrét példa:

  • A megnövekedett keretösszeggel több juttatást adhatsz a kollégáidnak. Ez növelheti a munkavállalói elégedettséget és lojalitást, és segíthet a munkatársmegtartásában.
  • A hideg élelmiszerekre történő felhasználás lehetősége újabb opciókat nyit meg a SZÉP-kártya felhasználásával kapcsolatban. Ez segíthet a munkáltatóknak megtakarítani a munkavállalóiknak nyújtott juttatásokon, és növelheti a munkavállalói elégedettséget.
  • A 2023. december 31-i lejárati határidő biztosítja, hogy időben elszámolhasd a SZÉP-kártyával kapcsolatos költségeket. Ez segíthet a könyvelésben, és csökkentheti a pénzügyi terheket.

Azok a vállalkozások, akik bevezetik a SZÉP-kártyát, óriási előnyre tehetnek szert azokkal szemben, akik nem. Hiszen a cég így sokkal vonzóbb lehet az álláskeresők számára.

Összességében a 2023 nyári SZÉP-kártya változásai számos előnnyel járnak a munkavállalók és a cégvezetők számára is. Utóbbiak esetében fontos, hogy tájékozódjanak a változásokról, és felhasználják a SZÉP-kártyát a munkavállalói elégedettség növelésére, különösen a jelen gazdasági helyzetben.

Hasznos volt a cikk? Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is tájékozódhassanak a 2023 augusztus 1-től érvényes SZÉP-kártya változásokról.

Ha pedig további kérdéseid vannak akár a SZÉP-kártya változásaival vagy más könyvelési témával kapcsolatban, keress minket bizalommal!

Segítségre van szükséged?
Kovács Balázs
Regisztrált Mérlegképes Könyvelő, Adóstratégiai és Üzleti Tudatosság Tanácsadó 2003 óta könyvelő és 2007 óta a K&K Tudatos Könyvelés KFT ügyvezetője Küldetésem az Üzleti és magán életi Tudatosság népszerűsítése, célom hogy támogassam az ügyfeleinket abban, hogy egy profi és sikeres céget építsenek. Erősségem a stratégiai szemlélet és nagyon jól rá tudok érezni arra, hogy a partnereinknél milyen területeket szükséges fejleszteni ahhoz, hogy sikeresebbek legyenek. Egész életemben a tudatosságra törekedtem az életem minden területén és cégemmel is ezt képviselem.
Ezek is érdekelhetnek
Mit kell tudnod cégvezetőként az új Kiterjesztett Gyártói Felelősséggel (EPR) kapcsolatos szabályokról? A cikkben mindent megtalálsz.
Nagy változások történtek az adózásban, a SZÉP-kártyák rendszerében, a munkabérekben és a szabadságokban is.
Május 28-án változások történtek a magyar e-kereskedelem jogi szabályozásában. Ebben a cikkben összeszedtünk minden hasznos infót, amit a változásokról tudni kell.