A 2022. július 12-én megszavazott, a Kisadózó vállalkozók tételes adóját érintő törvénymódosítás rengeteg vállalkozót állít válaszút elé. Sokak – köztük ügyfeleink is – megélhetése került veszélybe, és bár korábban még arra lehetett számítani, hogy az érdekképviseleti szervezetek nyomására enyhítenek a módosításon, ez egyre kevésbé tűnik valószínűnek.
Mindazok számára, akik eddig a KATA adózással intézték adóügyeiket, szeptember 1-ig el kell dönteniük, hogy mihez is fognak kezdeni ősztől. Mivel mélyen együtt érzünk minden bajba került vállalkozóval, próbálunk a lehető legtöbb módon segíteni a kisvállalkozók számára, hogy megtalálják a számukra legjobb alternatívát.
Ebben a cikkben részletesen végig vesszük, milyen lehetőségei vannak a katásoknak, milyen megoldásokban lehet gondolkodni. Kísérletet teszünk arra is, hogy átadjunk egy olyan szemléletet, amivel elkerülhető a pánik, hiszen most még az eddiginél is tudatosabb és józanabb módon kell a vállalkozásokat érintő döntéseket meghozni.
Miről is szól a KATA-módosítás?
Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miért okoz a megszavazott módosítás ekkora felháborodást, érdemes áttekinteni, hogyan is változtak meg a katás adózás feltételei. Ez a módosítás természetesen nem szerepel korábban írt cikkünkben, ahol a 2022-es adózási változásokkal foglalkoztunk.
1. 12 millióról 18 millió forintra emelkedik az éves KATA keret
A módosítás előtt KATÁS adózási formát választva egy vállalkozó évi 12 millió forint összegben állíthatott ki áfamentes számlát.
Az, hogy ezt az összeget 18 millióra emelik, lényegében nem egy negatív dolog, bár a többi módosítást is figyelembe véve ez csak azok számára releváns, akik továbbra is KATÁSOK maradnak.
Nekik viszont ez egy pozitív módosítás, hiszen nagyobb összeget tudnak kiszámlázni egy év alatt, tehát növelni tudják a bevételüket.
Van azonban egy kis bökkenő…
A magánszemélynek szolgáltatás KATÁS elérve a 18 millió Ft-ot, meghaladja a 12 milliós összeghatárt, így áfa körbe kell lépniük.
Ez azt jelenti, hogy a magánszemélyekkel az áfát is ki kell fizettetniük – ez nagyjából 27%-os áremelésnek felel meg.
Az áfát be kell vallania a KATÁsnak, és be is kell fizetnie. Az áfával tehát a vállalkozó veszít és az ügyfelei is 27%-os áremelésnek fogják értelmezni. Ez pedig ügyfél-lemorzsolódást is okozhat. Ha pedig áfa körös lesz egy vállalkozás, akkor 2 évig ettől nem is térhet el.
2. Mindenki számára 50 ezer forint lesz a havi adó összeg
Fontos módosítás, hogy míg korábban 3 különböző havi adó összeget lehetett fizetni (25, 50 és 75 ezer Ft), a módosítás után kizárólag az 50 ezer Ft-os összegű KATA-adózás lesz járható út.
A 25 ezer Ft-os lehetőséggel korábban azok jártak jól, akik rendelkeztek egy bejelentett teljes állással, és e mellett katás adózóként is dolgoztak, mint egyéni vállalkozó. A 75 ezer Ft-os katát pedig azok fizették, akik nagyobb összeget akartak befizetni, hogy a nyugdíjalapjuk magasabb legyen, tehát magasabb nyugdíjat kapjanak.
Ez a módosítás sokakat érzékenyen érint, hiszen számos olyan egyéni vállalkozó van, aki a havi 25 ezer Ft mellett – egy teljes állással karöltve – tudott minimális többlet keresetet előteremteni. Számukra ez a módosítás pont az a lélektani határ lehet, amivel már nem éri meg így többletmunkát vállalni.
Lényegében ez azt is jelenti, hogy az úgynevezett „fél KATÁS” vállalkozói státusz megszűnik, ugyanis arra már nem lesz lehetőség, hogy valaki teljes állás mellett is vállalkozói tevékenységet tudjon folytatni.
A legnagyobb felháborodást azonban a következő módosítás okozta.
3. Cégek számára nem lehet számlát kiállítani
A becslések szerint 450 ezer KATÁS vállalkozó nagy része – több mint 300 ezer vállalkozó – nem kizárólag lakossági ügyfeleknek, hanem cégeknek is állított ki számlát. Erre azonban a módosítás következtében nem lesz lehetőség.
Ez pedig óriási változást jelent, hiszen ezek az egyéni vállalkozók lényegében lehetetlen helyzetbe kerülnek, hiszen nem minden szakmában (sőt, mondhatni igen kevés szakmában ) van arra lehetőség, hogy csak lakossági ügyfelekkel működő vállalkozást lehessen működtetni.
A legjobban érintett KATÁS vállalkozók a szellemi termékeket szolgáltatók, ügyvédek, marketingesek, tanácsadók, könyvelők, grafikusok, egyéb kreatív munkákat végzők, nyelvtanárok. De a futároknak sem jobb a helyzetük.
Ezeknél a szakmáknál a legtöbb esetben a forgalom nagyobb hányada érkezik alvállalkozóként, cégek részére kiállított számlázásból. Mivel ez megszűnik, a kieső forgalmat ezek a vállalkozók nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudják másféle módon előteremteni.
És hogy miért okoz ez ekkora felháborodást?
Ezeknek a vállalkozóknak egy igen nagy része családfenntartó, vagy pályakezdő fiatal. A családfenntartók esetében pedig az egész család egzisztenciája kerül veszélybe azzal, hogy az eddig jól működő, biztonságos anyagi hátteret jelentő vállalkozási mód megszűnik.
Milyen lehetőségei vannak a most bajba került KATÁSOK?
3 út a KATÁSOK számára
A KATÁS adózás módosítása válaszút elé állítja az érintett vállalkozókat.
El kell dönteni, hogy milyen módon folytatják tevékenységüket, vagy egyáltalán képesek-e arra, hogy a KATÁS adózás átalakítása mellett továbbra is vállalkozóként keressék a kenyerüket.
3 különféle út van, amelyet a KATÁSOK választhatnak.
1. Váltás egy másik adónemre
Azok számára, akik továbbra is folytatni akarják a vállalkozást, de nem tudnak KATÁSOK maradni, keresniük kell egy olyan adónemet, amiben a lehető legjobb körülmények között – tehát a legjobb anyagi megoldásokat nyújtó – tudnak továbbra is működni.
Fontos megjegyezni, hogy a KATÁS adózás egyik legnagyobb előnye az egyszerűség. Nem kell minden hónapban könyvelővel egyeztetni – persze nem kizárt, hogy valaki KATÁSKÉNT is alkalmaz könyvelőt – sőt a tudatosabbak eddig is könyvelővel dolgoztak együtt.
Arra azonban kevés KATÁS gondolt, hogy talán nem is ez a legjobb adónem az ő vállalkozása számára. Előfordulhat ugyanis, hogy egy másik adózási nem sokkal több lehetőséget és előnyt biztosít egy-egy vállalkozó számára, csak valamilyen oknál fogva mégis a KATA mellett döntött.
Jelenleg úgy tűnik, az átalányadózás lesz a legjobb megoldás azok számára, akik nem tudnak KATÁS adózási módban tovább vállalkozni. Ez persze azt fogja jelenteni, hogy a legtöbb esetben nagyobb összeget kell majd befizetni havonta.
De hogyan működik az átalányadó?
Az átalányadónál nincs valódi költségelszámolás, tehát nem a költségszámlák alapján történik meg az adó alapjának a csökkentése. Az átalányadónál a törvény meghatároz bizonyos költséghányadokat, amelyek mértéke a végzett tevékenységtől függ.
Az adó kiszámítása röviden úgy történik, hogy a bevételt a meghatározott költséghányaddal csökkentjük, ez lesz a jövedelem, ami az adó alapját határozza meg.
Három különféle költséghányadot határoz meg a törvény, 40%, 80% és 90%. A törvény pontosan meghatározza, hogy az egyes foglalkozási körök melyik költséghányadba sorolandók be. A 90%-os költséghányad a legkedvezőbb, míg a 40%-os költséghányad esetén (ez az alapeset, tehát ez a leggyakoribb) kell a legtöbb adót befizetni.
Az átalányadóról hamarosan olvasható lesz egy részletes cikk is az oldalon, így most mélyebben nem fogjuk bemutatni ezt az adónemet.
Milyen egyéb lehetőségei vannak a KATÁBÓL kiszoruló vállalkozóknak?
2. Cégalapítás
Sokan fognak céget alapítani, hiszen vannak olyan vállalkozók, akik korábban is elgondolkodtak már azon, hogy valamilyen gazdasági szervezeti formában működnek tovább. Ők most erre lényegében rákényszerülhetnek.
Arra is lesz példa, hogy több, hasonló vagy azonos szakmában tevékenykedő egyéni vállalkozó összeáll, és közösen, a tőkéjüket összerakva hoznak majd létre cégeket.
Hogy ez jó megoldás-e, azt természetesen nehéz megjósolni. Arra ösztönzünk minden egyéni vállalkozót, hogy cégalapítás előtt alaposan gondolja végig, valóban ez a legjobb megoldás-e.
A cégalapítás nagy lehetőségeket rejt magában, de ha nincs megfelelő stratégia és szervezettség mögötte, akkor könnyebben össze is omlik, mint egy egyéni vállalkozás. Ráadásul – ha például a cég csődbe megy – akkor már a cégbe befektető vagy beszálló résztvevők a saját vagyonukat és értékeiket is kockáztatják.
És mi a harmadik út a KATÁSOK számára?
3. Visszatérés a munkaerőpiacra
Akik hosszú évek óta vállalkozóként élnek, számukra minden bizonnyal ijesztő lehet a gondolat, hogy újra alkalmazottként kelljen elhelyezkedni. Soka KATÁSOK vállalkozó azonban így fog tenni, hiszen a módosítások miatt sok vállalkozó számára lehetetlen lesz az egyéni vállalkozói státusz fenntartása, cégalapításra pedig nem lesz megfelelő háttere.
A mostani módosítások egyik okát is abban látják a szakértők, hogy a kormány így próbál minél több embert visszaterelni a munkaerőpiacra. Ennek persze vannak a gazdaságra pozitív hatásai is, hiszen egyes iparágak termelékenysége emelkedhet.
A munkaerőpiacra való visszatérés azonban sokak számára jelent majd egzisztenciális visszalépést, nem beszélve arról, hogy ezeknek az embereknek le kell mondaniuk a vállalkozóként kialakított, lényegében szabadabb életvitelről is.
Vállalkozóként saját maguknak oszthatták be az idejüket, erre azonban alkalmazottként nem lesz lehetőségük, és ezt sokan nagyon rosszul élik majd meg. Ez abban az esetben lehet rendkívül nehéz, ha valaki már évek óta vállalkozóként működik, így az egész életét, a családját és a mindennapjait is ehhez az életformához igazította.
Ez volt tehát a három lehetséges alternatíva, amelyek közül a KATÁS rendszerből kiszoruló vállalkozók választaniuk kell szeptemberig.
A potenciálra vagy a tutira megyünk?
A vállalkozás – legyen szó akármilyen formáról – a kockázatvállalásról szól.
Alapvetően abban különbözik egy vállalkozó élete egy munkavállaló helyzetétől, hogy míg a vállalkozó fejlődése és sikere lényegében csak önmagától függ (a saját ,,szerencséjének a kovácsa”) addig a munkavállaló előrejutását nagymértékben befolyásolja a munkahely, a főnöke, és sok más egyéb tényező.
A most elfogadott módosítások fényében azt kell eldönteni, hogy a vállalkozó továbbra is be tudja-e vállalni azt a kockázatot, hogy saját magának kell felhajtania a munkát, vagy a jelen és a közeljövő bizonytalanságai miatt inkább a biztosabbat választja és munkát vállal egy munkahelyen.
A vállalkozás persze magában hordozza a gyorsabb fejlődés lehetőségét, így ebben lényegesen nagyobb a potenciál.
Fontos megemlíteni, hogy a növekvő infláció és a bizonytalan gazdasági helyzet miatt minden vállalkozó áremelést fog eszközölni. Ez persze nem csak Magyarországon figyelhető meg, hiszen a növekvő infláció és a valuták romlása globális jelenség, így más országoknál is árnövekedés figyelhető meg – még ha nem is olyan mértékben, mint itthon.
Azoknak, akik válaszút elé kerülnek, azt is számításba kell venniük, hogy például egy 25-30%-os áremelés mellett is fenn tudják-e tartani az ügyfélkörüket. Ha nem, akkor igen hamar ők is arra a sorsra juthatnak, hogy fel kell számolják vállalkozásukat, és vissza kell térniük a munkaerőpiacra.
A döntés meghozatala előtt tehát alaposan át kell gondolni mindent, minden lehetséges megoldást fel kell kutatni és ki kell elemezni.
Milyen problémákat hozhat a KATA törvény módosítása?
Ahogy említettük, a kormány a módosítással a gazdaság fellendülését és a munkaerőpiacra való visszaterelést tűzte ki célul, ráadásul azt kommunikálták többször is, hogy a katás adózás átalakítására azért van szükség, mert rengeteg a visszaélés.
A módosítás azonban fehéríteni fogja a gazdaságot?
Jó eséllyel épp ellenkezőleg.
A KATA 2012-es bevezetése után egyértelműen látszott, hogy a fekete gazdasági gyakorlatok visszaszorultak, egyre kevesebben voltak feketén foglalkoztatva. Kevesebb volt a ,,mutyizás”.
Az elmúlt 10 évben lényegében elkezdett Magyarországon kialakulni egy tudatosabb, tisztább vállalkozói szemléletmód, ami azzal járt, hogy a vállalkozók egyre nagyobb mértékben törekedtek a tiszta működésre, tisztességesen működve, amivel lényegében fehérítették a magyar gazdaságot.
A mostani változtatások azonban nagy valószínűséggel regressziót hoznak majd ezen a téren. Vélhetően óriási számban fognak a vállalkozók KFT-ket alapítani, és a zavaros számlázás újra elhoz majd egy olyan időszakot, ami visszahozza a ‘90-es és 2000-es évekre jellemző rossz vállalkozói szemléletet, ahol a legtöbben a könnyebben járható, de törvénytelen megoldásokat keresték.
A lényeg a tudatosság
A vállalkozók számára most tehát különösen fontos, hogy tudatosan, minden lehetőséget és alternatívát alaposan átgondolva és mérlegelve hozzanak döntést arról, hogyan is folytatják.
A K&K Tudatos Könyvelés csapata a lehető legnagyobb együttérzéssel fordul a KATÁSOK felé, és arra törekszünk, hogy a következő pár hétben a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani az érintetteknek abban, hogy felvázoljuk számukra a lehetőségeiket.
Hiszen közös érdekünk, hogy minden vállalkozó a lehető legjobb döntést tudja meghozni. A határidő rövid, hiszen a szeptemberig már kevesebb, mint 2 hónap van hátra. Sokan a hirtelen elfogadott módosítások okozta sokk miatt hirtelen hozhatnak döntést, ami a legtöbb esetben nem a legjobb megoldáshoz vezet majd.
Megkönnyítve a döntést, 2022. július 28-án tartani fogunk egy ingyenes online webinárt, ahol a résztvevők nem csak szakmai, hanem lelki és mentális téren is segítségre számíthatnak.
Emellett ugyancsak júliusban alapítunk egy válságstábot, aminek célja, hogy a lehető legtöbb segítséget tudjuk nyújtani azon vállalkozók számára, akik hozzánk fordulnak segítségért.
A törvényjavaslatot a parlament elfogadta, és bár a köztársasági elnök még nem írta alá, érdemes arra készülni, hogy szeptembertől életbe lép a módosítás. Ha így lesz, akkor a legfontosabb dolog, hogy minden vállalkozó megőrizze a hidegvérét, hiszen csak így lehet tudatos, a lehető legkevesebb fájdalommal járó döntést meghozni.
Eljött az idő a változásra, és ha már ebbe a helyzetbe kényszerültünk, hozzuk ki belőle a legtöbbet.