
A pandémia rengeteg nehézséget okoz a vállalkozásoknak, hiszen a lezárások, korlátozások több szférát is a ellehetetlenítenek. Egyes szakemberek azonban segíthetnek meghozni a megfelelő döntéseket ebben a bizonytalan időszakban: ilyen a könyvelő is.
Alig lehet lassan olyan vállalkozást mondani, akit így vagy úgy ne viselt volna meg az elmúlt egy év. Egyes szektorokat különösen nehéz helyzetbe hozott a koronavírus okozta helyzet, és sokak vállalkozását vitte csődbe, vagy a csőd szélére. Ilyenkor a legtöbb vállalkozás menti a menthetőt, ám szakszerű segítség nélkül ez jóval nehezebb. Éppen ezért különösen fontos, hogy most megkapják a lehető legnagyobb és legalaposabb támogatást. Ilyen szakember lehet a könyvelő is, aki segít abban, hogy tisztábban láthassuk a cég ügyeit, és megismerjük a lehetséges lépéseket.
Miért fontos egyeztetni a könyvelővel a vírushelyzetben?
A pandémia miatt nagy eséllyel rengeteg változás érinti a vállalkozást, annak életben tartása épp elég nehéz a cégvezetőnek: éppen ezért a könyvelővel való folyamatos kapcsolattartás rengeteg terhet vehet le a válláról.
Szinte biztos, hogy az egyik ilyen komoly probléma a munkahelymegőrzés, a pénzügyi tervezés és a jövőtervezés.
A könyvelő nemcsak, hogy segíthet mindebben, hanem folyamatos tájékoztatást adhat az aktuális változásokról, az igényelhető támogatásokról, kedvezményekről. Sok cégnek pedig szüksége van minderre ahhoz, hogy tovább folytathassa a tevékenységét.
Hogyan segíthet a könyvelő?
A jó könyvelő segít ebben a helyzetben, ahol csak tud. Nem is gondolnánk, milyen sok ponton számíthatunk a támogatásra. Természetesen ilyenkor nagyfokú rugalmasságra és nyitottságra van szükség, mind a cégtulajdonos, mind az alkalmazottak részéről.
Könnyen előfordulhat, hogy olyan területek, megoldások felé kell majd nyitni, amelyek korábban nem voltak kilátásban, nem esett róluk szó. Most azonban “életet menthetnek”.
Akcióterv felállítása
A cash flow tervezése és a válságkezelés már a kezdetek kezdetén fontos szempont. Azonban egy ilyen helyzetben akár több tervet is újra kell gondolni. Egy könyvelő segíthet összeállítani egy olyan tervezetet, amely a lehetőségek figyelembevételével több faktoros megoldást is jelenthet a vállalkozás életben maradására.
Ebben az esetben sokat segít, ha felülvizsgáljuk a költségeket, és a lehető legnagyobb mértékben csökkentjük a nem alapvetőeket. Emellett könnyen lehet, hogy átcsoportosításra lesz szükség, vagy hosszabb időintervallumban kell elhelyezni a költségeinket.

Hogy mit is tartalmazzon az akcióterv?
1. Milyen „felesleges” költségeken lehet ilyenkor csökkenteni?
Persze számításba kell venni azt is, hogy lehetnek olyan költségek, melyek megnövelése szükséges ahhoz, hogy a cég jobban jöjjön ki egy nehéz helyzetből.
2. Lehetséges-e akár valamilyen legális adó és vagy járulékmegtakarítás?
Ezt a könyvelő közösen érdemes átbeszélni, a pandémia alatt egy jó ötlet aranyat érhet.
3. Vannak-e a cégben olyan dolgozók, akiknek nem megfelelő a hozzáállásuk vagy a termelékenységük?
Az ilyen munkatársak sok felesleges költségeket jelenthetnek a cégnek.
4. Honoráljuk a jó teljesítményt?
Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy a jó munkatársak megtartása kiemelkedő jelentőséggel bír, sőt náluk érdemes elgondolkozni, akár a béremelésen is, ha a cég megteheti. Ez motiválóan hathat, amelyből a vállalat is profitál. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a munkatársak emberi részével is foglalkozzanak a cégvezetők, mert sok estben a motivációja ettől még inkább függ.
5. Kamatmentes részletfizetés igénylése a NAV-tól
Legyünk tisztában azzal is, hogy például a likviditás segítése miatt a kiemelt adózók éves szinten 1,5 millió forintos kamatmentes részletfizetést kérhetnek a NAV-tól, amihez nem szükséges semmi extra, túlbonyolított adminisztrációs munka sem. A könyvelő ebben is tud segíteni.
Azonban ha valaki nem kiemelt adózó, akkor is lehet halasztást és/vagy részletfizetést kérni a NAV-tól, ami bár adminisztráció ügyileg egy nagyobb munka a könyvelőknek, de tapasztalataink szerint egy jól összerakott kérelem esetén a NAV mostanában kedvezően bírálja el, akár a több milliós adó fizetési könnyítéseit is.
A legfontosabb ismeretek átadása
A könyvelő azzal tud a legtöbbet segíteni, ha folyamatosan tájékoztat. Különösen igaz ez azokra a támogatásokra, amelyekre a cégünk jogosult. A könyvelő naprakészségével kilábalhatunk a szorult helyzetből. Akár az adózás megváltoztatása, akár a hitelek vagy támogatások igénybevétele is a megoldás, fontos, hogy mindennel tisztában legyünk.
Az eddigi intézkedések, amelyek érinthetik a vállalkozást
Ezért is fontos, hogy tisztában legyünk az eddigi intézkedésekkel. Vállalkozásonként eltérő, hogy mi lehetséges, illetve mi nem. Mivel a szabályok folyamatosan változnak fontos aszerint eljárni, milyen szektorba tartozik a vállalkozás, milyen az adózási neme, és milyen a vállalkozás jellege.
A személyes vevőjelenlétet kívánó vállalkozások:
Ide tartoznak a vendéglátóhelyek, szépségipari tevékenységek (fodrászatok, kozmetikák, stb.), üzletek, személyes jelenlétet igénylő szolgáltatások, rendezvényeket szervező, üzemeltető vállalkozások, szórakozóhelyek, zeneiparban tevékenykedő vállalkozások.
A szabályozások jelen pillanatban ezeket a szektorokat érintik legmarkánsabban, hiszen a személyes kontaktus miatt ezek a vállalkozások kerülnek leghamarabb bezárásra.
A korlátozások jelenleg nem vonatkoznak a következő szolgáltatásokra:
- közlekedés és szállítás (tömegközlekedés, taxi);
- szociális szolgáltatás (főleg idős, fogyatékossággal élő és hajléktalan emberek ellátásai), és közétkeztetés;
- postai szolgáltatások (ideértve: totó-lottó), csomagküldés, házhozszállítás;
- szervizszolgáltatások (járművek, gépek, épületgépészet), ideértve az informatikai és kommunikációs eszközök javítását;
- banki, biztosítói, tőzsdei és egyéb pénzügyi szolgáltatások;
- ügyvédi szolgáltatás;
- magánegészségügy igénybevétele, optikai szolgáltatások, állategészségügy;
- temetkezés;
- járműkölcsönzés és a gépkölcsönzés; valamint
- mosási és tisztítási szolgáltatás.
Azonban fontos kiemelni, hogy a vírushelyzettől függően ez folyamatosan változhat.
Személyes dolgozói jelenlétet igénylő fizikai munkák:
Ide tartoznak azok a vállalkozások, amelyeket nem lehet otthonról irányítani, nem lehetséges a home office (gyári munka stb.).
Ebben az esetben a munkáltató köteles biztosítani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit. Mindezt pedig tudatnia is kell a munkavállalóval, ahogyan a munkavállaló is köteles tudatni a munkáltatójával, ha tüneteket észlel magán, esetleg pozitív tesztje van.
Persze a szabadságok, bérek és egyéb juttatások miatt fontos, hogy a munkavállaló és munkáltató között folyamatos legyen a kommunikáció.
A könyvelő abban is segíthet, ha a munkáltató kénytelen változásokat eszközölni a munkavállaló szerződésében, azonban ez mindig közös megegyezés és egyeztetés tárgya.
Otthonról végezhető munkák:
Elsősorban az irodai munkák tartoznak ide. A home office intézménye jelenleg rendkívül elterjedt, hiszen ez a munkavégzés legbiztonságosabb módja. Habár a rendszeres otthoni munkavégzés csak távmunkaszerződéssel lehetséges, a jelen helyzetben nem kell módosítani a meglévő szerződéseken, minden megállapodás tárgya. Ahogyan az is, hogy a munkavállaló felkészült-e a home office intézményére. Általában ezek a legfontosabb kérdések:
- milyen eszközzel dolgoznak/dolgozhatnak a munkatársak,
- milyen időszakban kell dolgozniuk (marad-e a normál időbeosztás vagy sem),
- hogyan ellenőrzi a munkáltató a munkavégzést (itt beleértve az adatvédelmi kérdéseket is, ha a dolgozó pl. saját eszközt – telefont, laptopot – használ a munkájához),
- adatvédelmi kérdéseket (hogyan kell otthon biztosítani az adatvédelmet pl. az ügyfelek, kliensek számára),
- milyen költségeket fog a munkáltató a munkavállalónak megtéríteni. (Minden olyan költséget meg kell téríteni, amely a munkával kapcsolatban indokoltan felmerülő külön költség. Érdemes ilyenkor egy konkrét összeget megjelölni pl. a telefon vagy internet napi/heti/havi költségét.) Bővebben erről az alábbi linken olvashatunk.

A támogatások ismerete
Emellett a legnagyobb segítséget a támogatások ismeretében adhatja a könyvelő. Mikor és hogyan jogosult a vállalkozás az állam adta támogatások igénybevételére? Mit tehetünk azért, hogy a vállalkozás mindezt igénybe tudja venni? Milyen összegről lehet szó? A könyvelő abban is tud segíteni, hogy mindezekre választ leljünk, hiszen naprakészen ismeri a támogatások mértékét, jogosultsági körét.
A könyvelő segíthet abban is, pontosan mennyi támogatásra lenne szükség, és melyik megoldás lenne a legcélravezetőbb. Például egyes hitelek kamatlába magasabb, mint másoké, bizonyos kölcsönöket elengednek, ha a bérszámfejtést fenntartják, és vannak olyan támogatások, melyek csak meghatározott vállalkozások számára érhetők el (például egészségügy, élelmiszeripar vagy logisztika).
Hogyan is lehetne ennyi mindent észben tartani? Mi tudjuk: egy szakképzett könyvelővel.
Segítségnyújtás, ha hitelkérelemre kerülne sor
Mivel a szakember ismeri a cég pénzügyeit, ezért ha esetlegesen hitelkérelemre kerülne sor, tud segíteni abban, hogy megfelelően döntsünk.
Magyarországon is elérhetők olyan hiteltámogatások, amelyek a kisvállalkozások sürgősségi programjait, a vállalkozások és az alkalmazottak finanszírozását segíthetik. Ezek kapcsán adóügyi és pénzügyi információkra van szükség.
Ezen kívül vannak olyan szabályok, amelyeket a vállalkozásnak be kell tartania a finanszírozás megszerzése és megtartása érdekében.
Most minden eddiginél fontosabb, hogy erőfeszítéseinket azokra a készségekre összpontosítsuk, amelyek a legtöbb bevételt jelentik a vállalkozásnak.
Technikai támogatás
Természetesen a kérelmek beadása sosem egyszerű. Ha elkészült a terv, jogosult a vállalkozás a támogatásokra, számos olyan papírmunka áll még előttünk, amellyel számolnunk kell. Ebben az esetben szintén jól jön a szakember segítsége, hiszen technikailag is felkészült, így tudja, milyen anyagok kellenek a változásokhoz, vagy a támogatások igénybevételéhez.
Rendszeres kommunikáció
Az egyik legfontosabb szempont pedig a folyamatos kommunikáció. Az állandó változás, a bizonytalanság, a bevételek csökkenése mind mind tájékoztatást igényelnek.
Könnyen lehet, hogy menet közben kell módosítani a terven, vagy kijön egy újabb rendelet, amelyben támogatást tudunk igényelni, esetleg újabb korlátozások vonatkoznak majd ránk.
Ezeket nem csak nekünk, hanem a könyvelőnknek is figyelembe kell vennie, és folyamatos kommunikációt kell fenntartanunk azért, hogy ne érhessen újabb és újabb váratlan fordulat.
Mire figyeljünk mindenképp a vállalkozásunk kapcsán koronavírus idején?
Végezetül pedig nézzük meg, melyek azok a legfontosabb teendők, amelyekkel számolnunk kell a pandémia alatt.
- Alkalmazottak: az alkalmazottak egészsége, munkavégzése és megélhetése szempontjából nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a lehetőségekkel. Különösen igaz ez a családos munkavállalókra: ismerjük az iskolák helyzetét, és a home office lehetőségeit.
- Utazások: mérlegeljük, hogy az üzleti utazások közül mi halaszthatatlan, és mi az, amit tudunk módosítani.
- Válságkezelés: legyen folyamattervünk és válságtervünk, több forgatókönyvvel!
- Ellátás: a beszállítók, alapanyagok és ellátási láncok helyzetének ismerete kritikus pont. Tájékozódjunk és legyünk tisztában a változásokkal.
- Hibalehetőségek: ismerjük fel az esetleges hibázási pontokat, a kritikus területeket. Ezeket tartsuk folyamatos ellenőrzés alatt.
- Kommunikáció: mivel a bizonytalanság folyamatos, tájékoztassuk mindenről a munkavállalókat időben.
- Forgatókönyv, akcióterv: ahogyan fentebb már említettük, a vállalkozásnak legyen egy több pontos akcióterve, ahol fel tudunk készülni minden eshetőségre.
- Folyamatos készenlét: figyeljük az információáramlást, legyünk állandó készültségben. Egyik napról a másikra változhatnak meg események, ezért a naprakészség elengedhetetlen.
A felkészülés és a problémák ismerete számos katasztrófától mentheti meg a vállalkozást. A legtöbb esetben elkerülhető a csőd, vagy a nagyobb felszámolás, ha lokalizáljuk a lehetséges buktatókat, és tervet készítünk a megelőzésükre. Támaszkodjunk a szakemberekre, bízzunk meg a szaktudásukban.
Amennyiben pedig segítségre van szüksége bármelyik fenti pontot illetően, forduljon hozzánk bizalommal!

Regisztrált Mérlegképes Könyvelő, Adóstratégiai és Üzleti Tudatosság Tanácsadó
2003 óta könyvelő és 2007 óta a K&K Tudatos Könyvelés KFT ügyvezetője
Küldetésem az Üzleti és magán életi Tudatosság népszerűsítése, célom hogy támogassam az ügyfeleinket abban, hogy egy profi és sikeres céget építsenek. Erősségem a stratégiai szemlélet és nagyon jól rá tudok érezni arra, hogy a partnereinknél milyen területeket szükséges fejleszteni ahhoz, hogy sikeresebbek legyenek.
Egész életemben a tudatosságra törekedtem az életem minden területén és cégemmel is ezt képviselem.