A 2021-es év számlázás szempontjából is hoz néhány változást. Van még néhány hónap az évből, így idő is akad még arra, hogy felkészüljünk ezekre. A következőkben összeszedjük, mire lehet számítani 2021-ben a számlázás terén.
Két nagy változás közeledik a következő évben, melyek előrelátást igényelnek. Az egyik ilyen változás az, hogy a NAV minden egyes számlát látni fog a rendszerben – ez a folyamat az idei NAV Online Számlázó regisztrációval kezdetét is vette. A másik pedig elsősorban a katásokat fogja érinteni, hiszen nemrégiben elfogadták a törvényjavaslatot, mely alapján 2021. január 1-től szigorítják a kisadózókra vonatkozó jogszabályokat. Összeszedtük, hogy mit is jelentenek ezek pontosan.
2021: így ellenőriz majd minden számlát a NAV
Az online adatszolgáltatás nem újkeletű dolog, hiszen ezt a kötelezettséget már 2018-ban bevezették. Ezen jogszabály értelmében minden belföldi adóalany, minimum 100 000 Ft áfatartalmú számla esetén, azonnali bejelentési kötelezettséggel tartozik az adóhatóság felé, mindezt pedig a NAV Online Számla rendszerén keresztül kell megtennie.
Tehát a NAV Online Számla rendszere nem újdonság, sokan már régóta használják a felületet. A változás azonban a korábbi évekhez képest az, hogy 2021-től a beküldésre ítélt számlák körét ismét bővítik – a 2020-as változásokhoz mérten is. Novemberben pedig az országgyűlés elé terjesztették, majd el is fogadták a törvényjavaslatot, amely sokakat érint majd. Ezért hát érdemes mielőbb gondoskodni arról, hogy az adatbeküldés automatikusan megtörténjen, ugyanis komoly büntetésekre számíthat az, aki ezt nem teszi meg.
Lássuk, hogyan és miként fogják bevezetni az adatszolgáltatási kötelezettséget.
Első lépés: 2020. július 1-től eltörlésre kerül a 100 000 Ft-os határ és minden belföldi adóalanynak kiállított számlát be kell küldeni az adóhatóság felé.
Második lépés: 2021. január 1-től pedig a NAV látni fogja a magánszemélyek részére kiállított számlákat is.
Mit jelent ez pontosan? 2021-től, értékhatártól függetlenül, minden egyes belföldi adóalany által kiállított számlát ellenőrizni tud majd az adóhatóság.
Ez azonban rengeteg extra adminisztrációt jelent majd. Kivéve, ha olyan számlázórendszerrel kezeljük a számlákat, amellyel automatizálni és ellenőrizni is lehet ezeket a folyamatokat.
Fontos tudni, hogy minden egyes vállalkozásra vonatkozik a jogszabályváltozás.
Való igaz, hogy eddig az áfamentes vagy 100 000 Ft alatti áfahatárral rendelkező vállalkozókat nem érintette a jogszabály, most azonban már minden egyes vállalkozás köteles lesz az adatszolgáltatásra.
Kézi számlatömbből és számlázóprogramból is lehet számlázni, azonban előbbi jóval időigényesebb és bonyolultabb, ha a NAV Online Számla rendszerén keresztül fel kell tölteni az adatokat. Célszerűbb egy online számlázórendszeren belül összekötni a NAV Online Számla rendszerét a programmal, így automatikusan le lesznek jelentve az adatok.
Ez azért is sokkal egyszerűbb megoldás, mert a számla kiállítását követően 4 napon belül a NAV rendszerében is meg kell jelennie az adatoknak. Ha pedig kézi tömböt, vagy online összekötéssel nem rendelkező rendszert használunk, minden egyes számlát kézzel kell felvinni a rendszerbe. Azon túl, hogy ez rendkívül időigényes, a hibázási lehetőség is sokkal nagyobb.

Hogyan készülhetünk a változásra?
Az idei év júliusától tehát bővült az adatszolgáltatási kötelezettség. Ha ebbe a csoportba még nem tartozunk bele, a 2021-es év fogja meghozni a változásokat. Erre pedig jó döntés felkészülni, mégpedig úgy, hogy informálódunk és felülvizsgáljuk a vállalkozásunk számlázását, és igyekszünk minél több infót megtudni, hogy a gyakorlatban már ne érjen váratlanul minket semmi.
Ha kézi tömböt használunk, akkor például érdemes online számlázórendszerre váltani. Az alábbi rendszerekben már automatizálható az adatszolgáltatási kötelezettség:
- AXEL PRO Számlázó- és Készletnyilvántartó Program,
- MiniCRM,
- Számlázz.hu,
- Billingo,
- Revol Express 6.03 verzió,
- Számlázóprogramom,
- OTP eBIZ,
- InfoCentrum,
- Provimax,
- Billzone,
- InnVoice.
A számlázási tudnivalókban való további elmélyüléshez pedig ezt a cikket ajánljuk. Ebben minden fontos dolgot összegyűjtöttünk, amit a számlázásról tudni kell.
Ismerje meg tanácsadásainkat!
Miben változik a KATA 2021-ben?
A másik nagy változás a kisadózókat érinti majd 2021-ben. A jövő évtől ugyanis szigorúbb jogszabályokra készülhetnek a katások. Lássuk melyek ezek az adóváltozások!
1. A kisadózói státusz csak egy vállalkozásban lehetséges
Eddig kisadózóként akár több vállalkozásban is megjelenhettünk. Most azonban ezt egyre fogják korlátozni.
Mit is jelent ez pontosan?
Egy magánszemély egy katás vállalkozásban lehet kisadózóként bejelentve. Ha jelenleg több vállalkozásban is kisadózóként szerepelünk, ezt a státuszt kötelesek leszünk megszüntetni.
Ehhez 2020. 12. 31-ig bejelentést kell tenni a NAV-nál, mivel ha mindez nem történik meg, a NAV automatikusan megszünteti, az elsőként bejelentett kivételével, az összes kisadózói státuszt.
2021-től pedig, ha be szeretnénk jelenteni egy második kisadózói státuszt, azt a NAV azonnal elutasítja majd.
2. A kapcsolt vállalkozásokról hozott intézkedés

(Ezt a 40%-os adót a számlát befogadó cégnek kell majd megfizetni.)
Hogy pontosan mi is a kapcsolt vállalkozás, azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 7. § 28. pontjából tudhatjuk meg.
Ha belföldi kapcsolt vállalkozásról van szó, akkor a számlát befogadó vállalkozásnak kell fizetnie a 40%-os adót, melyet az adóköteles bevétel juttatásának hónapjára kell majd bevallani. Mind a bevallás, mind az adófizetés a következő hónap 12. napjáig meg kell történjen.
A bevallásban meg kell jelennie a katás vállalkozás nevének, címének és adószámának is, valamint az adott évet követő év január 31-éig a belföldi kapcsolt vállalkozásnak értesítenie kell a katás vállalkozást az adóalapról.
Ha azonban külföldi kapcsolt vállalkozásról beszélünk, akkor a 40%-os adó bevallása és befizetése a katás vállalkozást terheli.
A határidő nem változik, azonban fontos odafigyelni arra, hogy a KATA bevallásban szerepeljen a havi és a partnerek szerinti bontás is, valamint a partner neve és címe is fel legyen tüntetve.
3. 40%-os adót jelent, ha ugyanannak a partnernek 3 milliót számlázunk
Ami talán a legnagyobb felzúdulást okozta a változtatások sorában az a 3 millió forint feletti, 40%-os adó, ugyanazon partner esetén.
Ez azt jelenti, hogy az adott cégnek 40% mértékű adót kell fizetnie, ha az adott évben, ugyanattól a vállalkozástól több mint 3 millió forintnyi számlája érkezett. Ez belföldi vállalkozás esetén a belföldi kifizetőt, külföldi esetén a katás vállalkozást terheli. Mint minden ilyen helyzetben, itt is akadnak kivételek, tehát mentesülnek a 40% alól, melyek az alábbiak:
- szervnek kiállított számla alapján;
- az Egészségbiztosítási Alapból származó finanszírozásként mint egészségügyi szolgáltató;
- jogszabályban meghatározott díjszabás alapján.
kapja meg a vállalkozás.
Fontos változás az is, hogy emiatt a katás vállalkozásnak már szerződéskötéskor tájékoztatnia kell a partnerét arról, hogy kisadózó. Emellett, ha a vállalkozás megszűnik vagy szünetel, szintén tudósítást kell adnia a kisadózónak partnere felé.
4. 12 milliós bevételi határ és az új szabály
Ahogyan eddig is, marad a 12 milliós bevételi értékhatár, és 40%-os adó fizetendő, ha a bevételek ezt túllépik. Fontos észben tartani, hogy az értékhatár akkor 12 millió forint, ha katásként a naptári év minden hónapjában tételes adót fizetünk.
5. Nem változik a tételes adó
A 2021-es változások nem érintik a tételes adó összegét. Tehát főállású katásként 50 000 (vagy választás alapján 75 000 Ft-ot), mellékfoglalkozásúként pedig 25 000 Ft-ot kell fizetni.
A bevezetett jogszabályok értelmében tehát érdemes szakemberhez fordulni akkor, ha eddig még nem tettük. Hiszen a megfelelő szakember segíthet az automatizációs folyamatokban, a katás jogszabályok figyelemmel kísérésében és az adóbevallás tisztán tartásában.
Adóstratégiai szolgáltatásunk keretében mi is tudunk segíteni, de a felmerülő kérdésekre is készséggel válaszolunk, ha felveszi velünk a kapcsolatot.
Amennyiben hasznosnak találta a cikket, ossza meg vállalkozó ismerőseivel, hogy őket se érjék felkészületlenül a 2021-es adózási változások.