
Szeretnél több nyereséget elérni a cégedben, de nem tudod hova tűnik el a pénz? Vagy előfordul, hogy sakkozni kell, hogy a számlák minden hónapban ki legyenek fizetve? Nyugalom, nem vagy egyedül, ezekkel a jelenségekkel mások is találkoznak.
Ami a jó hír, hogy ezen könnyebben tudsz változtatni, mint azt elsőre gondolnád. Ebben a cikkben megmutatjuk, milyen területeken kell tudatosnak lenned ahhoz, hogy a cég pénzügyei feletti kontroll visszakerüljön a kezedbe.
Amikor valami nincs rendben
Egy cég életében számos tünete lehet annak, hogy valami rosszul működik.
Ezeknek egy része a cég anyagi működését illeti, de a cégvezető vagy egyéb munkatársak munkájában is fellelhetőek problémára utaló jelek.
Nézzük végig egyesével, milyen problémás területek vannak.
1. A cég nem éri el a kitűzött pénzügyi célokat
Ha a cég nem tudja teljesíteni a kitűzött pénzügyi célokat, annak minden esetben működésbeli okai is vannak.
Ez nem minden esetben jelenti azt, hogy egy-egy ember hibázik, vagy csak a munkatársak teljesítménye miatt nem elég produktív a cég. A pénzügyi célok elérésének lehetnek mélyebben gyökerező okai, amelyeknek a felderítéséhez komolyabb analízist kell végezni.
Persze az is előfordulhat, hogy a kitűzött célok nem reálisak. Ez azonban egy profi cég esetében nem reális, hiszen itt jó esetben hozzáértő, kompetens szakemberek tűzik ki a pénzügyi célokat.
2. Nincs rendben a könyvelés
Ha a könyvelés nem stimmel, az elég egyértelmű oka annak, hogy a pénzügyi kontroll nem megfelelő a cégen belül.
A kontroll azonban visszaszerezhető, ehhez azonban rendbe kell tenni a cég könyvelését. Erre megoldást lehet a könyvelőváltás, hiszen ha a könyvelő nem végez elég pontos munkát, az igen komoly problémákat okozhat a cég pénzügyeiben.
Persze nem minden esetben a könyvelő hibája. Ha nincs megfelelő kommunikáció a könyvelő és a cég vezetősége között, az is vezethet könyvelési problémákhoz.
Ha például a cégvezető teljesen a saját pénzeként kezeli a cég vagyonát, és nem számol el a cég felé a költéseivel, akkor kialakulhatnak akár nagyobb gondok is. Ne feledd, a cég pénze nem a te pénzed.
3. Nem tudod, hova tűnik el a cégből a pénz
A pénz szivárgása egy igen nagy probléma, és egyértelmű jele annak, hogy nincs megfelelő módon kontrollálva a cég pénze.
Ennek egyik módja, hogy a cég olyan dolgokra költ, amik tulajdonképpen nem, vagy csak kis mértékben járulnak hozzá a fejlődéshez és az optimális működéshez.
Hozunk egy példát, hogy jobban érthető legyen:
Tegyük fel, hogy van egy kis létszámú cég, ahol a cégvezetőn kívül dolgozik 6 ember. Tartalomgyártással, online marketinggel foglalkoznak. Van pár ügyfél, akik szeretnének havonta egy podcastot is rögzíteni. A cégvezetője úgy dönt, hogy nagyobb irodát bérel, és berendez egy podcast-helyiséget, hogy minőségi tartalmakat lehessen gyártani. Pár hónap múlva azonban, amikor még mindig csak 2 ügyfél miatt tartják fenn a stúdiót, a bérleti díj egyre nagyobb terhet jelent, de nem tudnak visszaköltözni az előző irodába, mert akkor hatalmas kötbért kellene fizetni az iroda bérlőjének.
A cégvezető felmond az egyik munkatársnak, hogy spóroljon a kiadásokon. Úgy gondolja ez a legjobb módja, hogy megoldja a pénzügyi nehézségeket. A munkatárs távozik, a költségek valóban alacsonyabbak lesznek, így a cégvezető úgy gondolja, megoldotta a problémát. A többi munkatársra még több munka fog hárulni, hiszen kevesebben lettek, de a munka mennyisége ugyanannyi. Ennek rövidtávú következménye a hibák számának növekedése, hosszú távon pedig a munkatársak kiégése.
Hogy mi volt itt a probléma? Hol szivárgott el a pénz?
Egyértelmű, hogy nem kellett volna saját stúdióba befektetni és ezért nagyobb irodát bérelni, hiszen nem hajtott belőle akkora hasznot a cég, hogy profitábilisnek tekintsük ezt a befektetést.
A rossz, nem megfelelő időben és módon befektetett pénzek – amelyek lényegében elégnek – igen hamar komoly pénzhiányhoz vezetnek, aminek a következményei a cég működését is veszélyeztethetik.
4. Napról-napra, hónapról-hónapra működik a cég
Ha egy cég számára a havi számlák és a bérleti díjak befizetése is gondot jelent, az egyértelmű jele a pénzügyi és működésbeli problémáknak.
Ez lényegében tűzoltás, amikor minden egyes nap arról szól, hogy valahogy túléljék a dolgozók a napi teendőket. Nincsen koncepció, nincs szervezve és vezetve a cég. A csapatvezetés az egyik legfontosabb része a munkahelyi életnek.
Ha a cég hónapról hónapra él, az azt is jelenti, hogy a cégnek nincsen tőkéje. Tartalékok hiányában pedig nem lehet a fejlődésre és a célok elérésére koncentrálni. Ha folyamatosan a tűzoltással kell foglalkozni, akkor egy idő után összeomlik a dolog.
Ez persze nem csak az anyagiakra igaz. Ha a munkatársak képzése, vagy a infrastruktúrában akadó problémák megjavítása – számítógépek, nyomtatók, stb – is akadozik, az ugyanúgy lassítja a munkát, ezáltal pedig romlik a szolgáltatás minőség.
5. Cégvezetőként olyan munkákat végzel, amit nem neked kellene?
Ha cégvezetőként azon veszed észre magad, hogy apróságokkal foglalkozol, amivel nem kellene, akkor biztos lehetsz benne, hogy a cég menedzselése nem jól működik.
Az, hogy egy vezető mikromenedzsmenttel foglalkozik, az igazából magának a vezetőnek a hibája. Ennek számos oka lehet.
Az egyik, hogy nem bízik a munkatársaiban, és mindent a saját ellenőrzése alá akar vonni. Az is előfordul, hogy a munkatársak tudása nem megfelelő, így nem tudják elvégezni a feladatukat. Ebben azonban szintén a vezetőnek van felelőssége, hiszen az ő dolga a kollégák fejlesztésének a megszervezése.
Ezek a problémák egyértelmű jelei annak, hogy a cégnek szüksége van egy átható elemzésre, amivel kiszűrhetőek a problémás részek. Csak így lehet megoldást találni a problémákra.
Ha ezek közül egyet – vagy akár többet is – észlelünk a cégünkkel kapcsolatban, akkor mindenképpen szükségünk van segítségre.
De mit tehetünk azért, hogy jobban működjön a cégünk?
5 terület, amelynek rendben kell lenni a cégedben
A korábban említett problémák természetesen orvosolhatók.
Minden cég arra törekszik, hogy sikeres legyen. Vannak azonban olyan területek, amelyek esetében a rendezett és tudatos működés elengedhetetlen.
1. Munkatársak
Az első, és talán legfontosabb tényező az a munkaerő, pontosabban az, hogy a munkatársakkal minden rendben legyen.
Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy minden pozícióban a megfelelő képesítéssel rendelkező ember van, aki a lehető legnagyobb tudással rendelkezik az adott területen.
A másik fontos dolog, hogy a munkatársaknak motiváltnak kell lenniük. Ha a munkatársak motiváltak, akkor sokkal produktívabbak, jobban teljesítenek, ami jelentős hatást gyakorol a cég működésére is.
Ha azonban nincsenek kitűzve az elérendő célok, a munkatársak motiválatlanok lesznek, ami rontja a teljesítményüket.
Ami azonban még ennél is rosszabb, hogy nem fogják jól érezni magukat.
A K&K Tudatos Könyvelés csapata hisz abban, hogy a kiegyensúlyozottság és a jókedv pozitív hatást gyakorol a munkahelyi teljesítményre. Akik pedig jó kedvvel térnek haza a munkából, azok a magánéletben is nyugodtabbak, boldogabbak tudnak lenni.
2. Arányok
Az arányok betartása is kiemelkedően fontos.
A megfelelő pénzügyi tervezés alapfeltétel, de ezen belül is az arányosság az, ami hatékonyabbá teheti a cég működését.
Gondolj csak a korábban leírt példára, amikor a vállalkozás sikere egy rossz befektetésen, a podcast-stúdión múlt.
A cég vezetőjének tudnia kell, milyen reális célokat tűzzön ki, illetve hogy megfelelő, arányos vállalásokat tegyen.
A kimutatások, mérések jó támpontot adhatnak, hiszen így számokkal is ellenőrizhetjük, hol tart a cég, és milyen reális célokat lehet kitűzni a jövőben. Az arányok segíthetnek, hiszen a számokat csak egymáshoz viszonyítva tudjuk értelmezni.
3. Tudatosság
A tudatosság a siker alapköve.
Ez persze nem csak az üzletben van így. Ha a cég vezetője illetve a munkatársak is fejben rendben vannak, akkor a munkahelyen is minden gördülékenyebben és produktívabban fog menni.
Ha azonban baj van a magánéletben, akkor a munka sem lesz kiemelkedői. A tudatosság, a nyílt, őszinte kommunikáció azonban segíthet akár a munkahelyi, akár a magánéleti problémák megoldásában.
Ha pedig az egyik jellegű probléma megoldódik, arra tudatosan építenünk kell, hogy a többi probléma megoldását is segítsük.
Ezekben a dolgokban segíthet az, ha a cégnek van egy kiépített, tudatosan gyakorolt szellemisége, amely minden munkatárstól elvárható. Így könnyebben épül kollektíva, a munkatársak szakmai és magánéleti problémákban is tudják egymást támogatni.
4. Eredményesség
Az eredményesség mérése is segíthet abban, hogy a cég állapotáról reális képet kapjunk.
Ha a cég egyes részlegeinek a teljesítményét is monitorozzuk, akkor könnyebb kiszűrni a problémás területeket, így hamar változtatni lehet a kevésbé jól működő dolgokon.
Ha például a cég évről évre növekszik, a munkatársak bére is folyamatosan emelkedik, a cégvezető is elégedett, ráadásul még tartalékot is tud felhalmozni a cég, akkor jó eséllyel nincsen nagy baj az eredményességet illetően.
5. Költségoptimalizálás
A költségek optimalizálása nem feltétlen azt jelenti, hogy mindenféle kiadást csökkenteni kell.
Az optimalizálás lényege, hogy a megfelelő területre a megfelelő összeg legyen befektetve.
A cégeddel kapcsolatban tisztában kell lenned, mely területek viszik el a legtöbb illetve a legkevesebb pénzt?
Ha pedig a mérések azt mutatják, a legdrágább terület nem járul hozzá a növekedéshez, akkor csökkenteni kell ezeket a költségeken.
De ugyanígy a másik oldalon is.
Ha egy kevesebb pénzt igénylő terület nagy potenciált rejt magában, akkor érdemes lehet arra még több energiát és pénzt fordítani.
Ezeket a költségeket azonban alaposan ki kell elemezni, és a lehető legjobb döntést kell meghozni, ami viszont nem mindig könnyű.
Van azonban egy módszer, ami azonnali segítséget nyújthat.
A MATEK analízis azonnali megoldást nyújt
Ennek az 5 területnek a rendbetétele azonnali és jelentős változás hozhat a céged működésében.
A MATEK-analízis szolgáltatást épp azért hoztuk létre, hogy a legfontosabb területekre fókuszálva tudjunk segítséget nyújtani régi és új ügyfeleink részére.
Ha a cikkben leírt problémák egyike – vagy akár több is – a te cégedben is jelen van, akkor keress minket bátran, a MATEK-analízissel ígérjük, segítünk megoldani a problémákat.

Regisztrált Mérlegképes Könyvelő, Adóstratégiai és Üzleti Tudatosság Tanácsadó
2003 óta könyvelő és 2007 óta a K&K Tudatos Könyvelés KFT ügyvezetője
Küldetésem az Üzleti és magán életi Tudatosság népszerűsítése, célom hogy támogassam az ügyfeleinket abban, hogy egy profi és sikeres céget építsenek. Erősségem a stratégiai szemlélet és nagyon jól rá tudok érezni arra, hogy a partnereinknél milyen területeket szükséges fejleszteni ahhoz, hogy sikeresebbek legyenek.
Egész életemben a tudatosságra törekedtem az életem minden területén és cégemmel is ezt képviselem.